*Nesze nektek ö*
Néhány könnycsepp az esőben
S ahogy a lány ott állt, megázva, s megalázva, jött rá, hogy ő most Zack-nek nem más, mint néhány elhullajtott könnycsepp az esőben.
S az élet egy játékának tekintette Julie-t… Egy olyan játékszernek, aminek segítségével megtalálhatja a belső harmóniát, de félt, nagyon félt, így soha nem tudhatta meg, mi is az, mi a lányt ennyire széppé, s tökéletesen tökéletlenné teszi.
Nagy árat fizetett a bizalomért. A férfi kezébe helyezte testét, ki egy mozdulattal összetörte minden csontját. De nem hátrált meg, bízott tovább, de azt örökre megjegyezte; a szép szavak, és a lágy tekintet nem mindig tükrözi azt, amit a férfi valójában gondol.
Szépség, és tehetség? Mire elég ez? Boldogság… Mondják a népek, de mégis boldogtalan vagyok. Talán, mert nem vagyok se szép, se tehetséges. Hát akkor mi a fejemen e korona, s e glória, hova tűnt az álmom, a szerelmem, és a szívem? Elmentek jó messzire… nem akarták látni a könnyeimet az esőben.
A szerelem álom, az álom szerelem. Hol itt a megvetés?
A szerelem gyönyörű, s az élet csupa gyönyör, s mégis Zack lelkében ezek helyett csak a szenvedés talált otthonra. De nem ő szenvedett, hanem a lány, kinek csontjait puszta szavaival zúzta porrá, s kinek szívét ugyan elfogadta, de nem vigyázott rá, így az kicsúszott tenyeréből, s apró szilánkokra tört; mikből egy-egy kisgyermek született, kiknek lelkét az öröm járta át, s kik majd hinni fognak a szerelemben, s abban, hogy az élet nem esőben, könnycseppekkel az arcokon fognak véget érni… hanem ekkor fog elkezdődni.
2006 október 16-26(?)
